
Közzétéve: 2016 március. 05. - 18:14
A Váróterem márciusi programja
Márciusban három előadással várja az érdeklődőket a Váróterem Projekt. Március 8-án, a nemzetközi nőnap alkalmával, a társulat férfi tagjaiból összeválogatott csapat a 2010 óta műsoron levő Sorsjáték című előadást játssza, amelyre természetesen szeretettel várnak mindenkit, nem csak hölgyeket. Március 9-én az Occupy Yourself című előadás kerül ismét színpadra, amely a függőségek kialakulásának hogyanjait és miértjeit igyekszik megértetni az érdeklődőkkel. A húsvéti készülődés közepette is várja a közönséget a Váróterem, így március 24-én a Kedd-choirtárs előadás című produkció lesz megtekinthető. A társulat egy különleges vacsorára hívja meg a nézőket, ahol akár furcsa titkokra is fény derülhet, valamint az ünnep hangulatát az előadás alatt elhangzó gyomor- és bálnahangok biztosítják, amelyeket a nézők természetesen nem hallanak. Az előadások román felirattal rendelkeznek.

Közzétéve: 2016 március. 02. - 16:24
Kereszteződések a Hálózatban – Intersecții în Rețea #1
A mai napon kerül sor a Kereszteződések a Hálózatban (Intersecții în Rețea) elnevezésű találkozóra, amely az első ilyen jellegű megmozdulás az IndenpendNet hálózat tagjai között. A bukaresti, jászvásári, szebeni, marosvásárhelyi és kolozsvári szervezetek képviselői röviden bemutatják művészi tevékenységüket és irányzataikat, valamint az IndependNet csapata bemutatja a lehetséges irányokat, amelyen haladni szeretnének, és vitára bocsájtja a hálózat fogalmát annak érdekében, hogy feltárja a tagok igényeit és elvárásait.
Hosszú távon az Kereszteződések a Hálózatban projekt egy olyan fontos közeggé alakulhat, amely helyet biztosít a találkozásra és egyeztetésre a közös irány megtalálásának érdekében.

Közzétéve: 2016 február. 15. - 14:17
A Váróterem Projekt februári előadásai
Ebben a hónapban három előadással jelentkezik a Váróterem Projekt a kolozsvári ZUGban (Traian u. 40-42.). Február 18-án, csütörtökön 20 órai kezdettel a frissen bemutatott Kedd – choirtárs előadás látható. A produkció teljes időtartama alatt bálnahangok csendülnek fel, de a nézők ezt nem hallják. Február 21-én, vasárnap 20 órától beszélnünk kell a függőségekről, és beszélünk is az Occupy Yourself című előadás keretében. Ha már a függőségeknél tartunk, azt is megtudhatjuk, hogyan befolyásolják ezek az életünket és a kapcsolatainkat a Zéró című előadásból, amelyre február 25-én, csütörtökön kerül sor 20 órától.
Jegyfoglalás szükséges a wrp_tickets@yahoo.com e-mail címen. Az Occupy Yoursef és Zéró című előadásokat román felirattal játssza a társulat.