
Közzétéve: 2016 szeptember. 15. - 16:19
Díjat nyert az Occupy Yourself Galacon
Díjjal tért haza a Váróterem Projekt a galaci Butterfly Effect független színházi fesztiválról. A Social Act Theatre által szervezett, elsősorban a szociális valóságra reflektáló előadásokat beválogató fesztiválon társulatunk az Occupy Yourself című produkciót (rendező: Cosmin Matei) mutatta be. A 17 előadás közül hármat ítélt díjra érdemesnek a szakmai zsűri: az Occupy Yourself „A függőségekkel kapcsolatos felfogást proaktívan módosító performativitás erejéért és hatékonyságáért” részesült elismerésben. A bukaresti Replika Színházi Nevelési Központ (Centrul de Teatru Educational Replika) – ahol májusban társulatunk is fellépett a szóban forgó előadással – Ro Vegan és Emlékek az iskolai korszakból (Amintiri din epoca de școală) című előadásai is elismerésben részesültek. A Váróterem Projektnek ez a második kitüntetése a romániai független színházak versenyein: korábban az Advertegot díjazták a bukaresti Országos Független Színházi Fesztiválon (FNTi). Ezúttal is szeretnénk kifejezni köszönetünket a szervezőknek, akik remek hangulatú, precízen szervezett, színvonalas fesztivált hoztak létre; a lelkes közönség tagjainak, akik a nyelvi nehézségek ellenére is aktívan részt vettek az előadásban; valamint a szakmai zsűrinek a díjért. Köszönjük!

Közzétéve: 2016 szeptember. 10. - 18:37
Bánk bán körút
Szeptember 13 és 16 között Dél-Erdélyi körutat tartunk a Bánk bán? Jelen! című tantermi előadásunkkal. A Visky Andrej rendezte produkciót eddig több mint 120 alkalommal játszottuk Erdély és Magyaroszág különböző városainak iskoláiban. Ezúttal visszatérünk Temesvárra, valamint fellépünk Aradon és Déván. A körút részletes programja:
- 2016. szeptember 14., Arad – 9 és 11 óra
- 2016. szeptember 15., Temesvár – 10, 11 és 12 óra
- 2016. szeptember 16., Déva – 10 és 11 óra
Katona József klasszikusa X-XI. osztályos tananyag, így az előadás líceumi diákoknak ajánlott. A turné támogatója az RMDSZ és a Communitas Alapítvány.

Közzétéve: 2016 szeptember. 05. - 15:42
Elkezdődött a munka!
Minden eddiginél sűrűbb és izgalmasabb ősz elé néz a Váróterem Projekt független színház társulata, ugyanis három produkció bemutatására készülünk, részt veszünk számos fesztiválon, illetve természetesen továbbra is megtekinthetitek előadásainkat a ZUGban.
Elsőként Bonchidán van jelenésünk, ahol a kastély egykor látványos patkóudvarában található szoborparkot kell megelevenítenünk. A körülbelül 40 szobrot magába foglaló – mára teljesen szétvert – szoboregyüttes Ovidius Átváltozások című művének mitológikus figuráiból ihletődött. Szeptember 18-án mutatjuk be az ezt feldolgozó performanszunkat a bonchidai Bánffy kastély impozáns istállóépületében, mely fölött az egyetlen, mindmáig álló szobor – Héliosz hintaja – is található. A 4 steps munkacímű előadás rendezője Sarvadi Paul.
Már júniusban elkezdtük a következő előadásunk próbafolyamatát a gyerőmonostori alkotótáborban, mely a virtuális valóságokban rejlő lehetőségeket járja körül, és amely Visky Andrej rendezői visszatérését is jelenti egyben. Három éves tengerentúli tanulmányainak befejezése után ezzel a rendezéssel kapcsolódik be ismét Visky Andrej a Váróterem munkájába. A produkció a Transhuman munkacímet viseli, a szövegkönyv a rendező és a színészek közös munkája, a bemutató tervezett időpontja pedig október második fele.
A harmadik produkció Szvetlana Alekszijevics Csernobili ima című művét dolgozza fel. Az idén harminc éves csernobili katasztrófának emléket állító előadást Cosmin Matei rendezi, akinek ez lesz a második munkája a társulattal. Az előadás ötletgazdája és dramaturgja Raluca Sas Marinescu, a tervezett bemutatóidőpont pedig november vége-december eleje.
Az ősz a fesztiválok ideje is egyben, és ennek emgfelelően idén is számos helyre utazunk. Novemberben a szatmárnémeti IFESZT-en mutatjuk be az Occupy Yourself című előadásunkat, októberben a Zéróval lépünk fel a marosvásárhelyi UNIDRAMA-n, szeptemberben pedig a bukaresti Fringere és a galaci Butterfly Effect szociális színházi fesztiválra utazunk szintén az Occupy Yourself–el. A sort a galaci fesztivál nyitja, szeptember 6-án játszunk ott. Irány tehát Galac!
Az évadot pedig október elején nyitjuk a ZUGban. Sok szeretettel várunk mindenkit!