
Közzétéve: 2016 október. 24. - 15:15
Interjú Visky Andrejjel
Amíg a 31-i előbemutatóra várunk, itt van egy kis olvasnivaló: interjú a rendezővel.
Az alapképzést a kolozsvári színin végezted el, majd a Yale Egyetemen mesteriztél rendezés szakon. Tanulmányi téren tehát mondhatni egyszer csak szakot és kontinenst váltottál. Mi vonzott az amerikai egyetemben, és színészként hogyan, miért fordultál a rendezés felé?
A Yale Egyetem olyan curriculumot kínált a rendező diákoknak, amelyben központi szerepe volt a gyakorlatnak, az élesben történő tapasztalatszerzésnek. Nagyon kevés olyan egyetem létezik, ahol kezdő rendezők teret, költségvetést és színészeket kapnak, illetve szabadságot és bíztatást arra, hogy gyakorlatilag bármit kipróbáljanak – ilyen értelemben nem volt nehéz választani. Az is tetszett a leírásukban, hogy alkotó közösségként, konzervatóriumként határozzák meg magukat, ahol a különböző foglalkozások a színházművészeten belül nem elszigetelve léteznek, hanem egymás mellett, egymást inspirálva.

Közzétéve: 2016 október. 08. - 17:40
Évadnyitó
Újabb évadot indít a Váróterem Projekt társulat a ZUG.zone független kulturális térben. Október 8-án, szombaton 20 órától kerül sor az évadnyitó előadásra, az idén ősszel többszörösen is díjazott Occupy Yourself-re, amely 16 éven felülieknek ajánlott.
A kicsiket sem hagyjuk ki a jóból. Október 9-én, vasárnap 17 órától a Qkac című bábelőadás bemutatójára várjuk őket a ZUG-ba. Rendezte: Palocsay Kisó Kata, játssza: Sebők Maya.
Szeretettel várunk mindekit!
Az On Stage 2 elnevezésű miniévad keretén belül játszott előadások. A projekt támogatója Kolozsvár Polgármesteri Hivatala.

Közzétéve: 2016 október. 05. - 12:31
Marosvásárhely. Unidrama. Zéró
Októberben a Váróterem Projekt évadnyitó előadással és két bemutatóval jelentkezik, ugyanakkor egy kiszállásra is sor kerül, ugyanis október 6-án a marosvásárhelyi Unidráma Fesztiválon vesz részt a társulat Zéró című előadásával.
Három év szünet után idén újra megrendezésre kerül az Unidráma Fesztivál, melynek keretén belül öt független előadás látogat el Marosvásárhelyre, a 74 Színház színpadára, október 5–9 között. Az idei év produkciói Cristina Rusiecki színikritikus ajánlására kerültek a fesztivál programjába.
A Váróterem Projekt előadására október 6-án, 20 órától kerül sor a 74 Színházban. Mindenkit szeretettel várunk!