
Közzétéve: 2017 május. 20. - 00:07
Szombaton Kedd van a temesvári FEST-FDR fesztiválon
Május 20-án, szombaton, 21 órától, a Sipos Krisztina által rendezett Kedd – choirtárs előadás című produkciót játsszuk ismét, ezúttal a temesvári FEST-FDR kortárs dráma fesztiválon. Az alkotócsapat improvizáció alapján Csepei Zsolt írta az előadás szövegét, melyet beválogattak a Temesvári Nemzeti Színház által szervezett fesztivál versenyprogramjába. A Kedd – choirtárs előadás a magány tematikájából kiindulva kísérletezik a kortárs színházi formákkal, egy négytagú akapella kórus kíséretében. Az előadás legfrissebb kritikája itt olvasható.

Közzétéve: 2017 május. 15. - 00:25
Magyarországjáró Bánk bán
Május 15-19. között a Visky Andrej rendezte Bánk bán? Jelen! című tantermi elődásunkat játsszuk. A Katona József klasszikusának nyomán készült (dramaturg Bertóti Johanna) nagysikerű produkciót eddig 127 alkalommal játszottuk Erdély és Magyarország különböző iskoláiban, jelen turné során pedig Budapestre – másodszor – és Szegedre – harmadszor – térünk vissza. Budapesten a Deák Téri Evangélikus Gimnázium, a Fasori Evangélikus Gimnázium és a Csanádi Árpád Sportiskola diákjainak mutatjuk be a produkciót. Szegeden a Vedres István Építőipari Szakközépiskola, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, a Kőrösy József Szakközépsikola és a Karolina Gimnázium osztályaiban lépünk fel. A tantermi színházi turnét az Emberi Erőforrás Minisztériuma támogatja.

Közzétéve: 2017 május. 11. - 08:44
Kolozsvári7 a Váróterem Projekttel
A tavalyi sikeres Vendégváró Fesztivál után, melynek keretében az Advertego, a Zéró és a paraFbulák című előadásainkat játszottuk, idén is meghívást kaptunk a budapesti Bethlen Téri Színházba: május 11-14. között a Kolozsvári 7 elnevezésű rendezvény meghívottjai vagyunk. A Kolozsvárra fókuszáló tematikus minifesztivál során három előadásunkat mutatjuk be Budapesten: május 12-én, pénteken, 19 órától az Occupy Yourself című, függőségekről szóló előadást játsszuk, mely dr. Máté Gábor, Kanadában élő magyar származású orvos, pszichológus elméletein, valamint személyes történeteken és kutatómunkán alapszik. Az előadás rendezője Cosmin Matei. Május 13-án, szombaton, ugyancsak 19 órától a Kedd – choirtárs előadás című, Sipos Krisztina által rendezett produkciót mutatjuk be, vasárnap pedig a kisebbekhez szólunk, Varró Dániel verseit Qkac és Sebők Maya eleveníti meg. A Qkac című előadás rendezője Palocsay Kisó Kata. A vendégjáték támogatója az Emberi Erőforrás Minisztériuma.