
Közzétéve: 2018 március. 21. - 13:39
A HolnapUtán Fesztiválon a Váróterem Projekt
Két előadásunk is meghívást kapott a nagyváradi Szigligeti Színház által szervezett HolnapUtán Fesztiválra, mely a fiatal színházi alkotókat hivatott bemutatni, s az idei év témája klasszikus színművek kortárs feldolgozása. Ennek megfelelően társulatunk egyetlen előre megírt drámán alapuló előadását is bemutatjuk a fesztiválon, a Katona József Bánk bán című színműve alapján készült Bánk bán? Jelen! című tantermi előadást. Ugyanakkor legfrissebb produkciónkat, a hét elején bemutatott Liget című előadást is műsorra tűzték a fesztiválszervezők.
A Bánk bán? Jelen! című előadás kifejezetten tanterembe készült, időtartama egy tanórányi, célközönsége értelemszerűen a líceumi diákság. Az előadás, mely kiváló tananyag kiegészítőként is szolgál, nyitott, interaktív formában tálalja Katona klasszikusát, s eddig 140 alkalommal játszottuk, Erdély és Magyarország számos városában felléptünk. Az előadást Visky Andrej rendezte, a szöveget Bertóti Johanna gondozta. Biberach, a lézengő ritter szerepében ezúttal Buchmann Wilhelm játszik. A zártkörű előadás március 22-én, déli 12 órától lesz a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban.
A Liget című előadást Botos Bálint írta és rendezte. Egy nyugodt, csendes kisváros, valahol az alföldön. Ide érkezik haza a színésznő, aki éppen személyes és szakmai válságát éli. Azért jön, hogy eladja az örökségét és a kisváros csendjében kissé összeszedje gondolatait. Minden egyszerűnek tűnik: csak elintézi a hagyatékot, összefut néhány régi baráttal, aztán visszatér, hogy folytassa a napi rutint. Rövid látogatása során a kisváros csendje alatt megmozdul a múlt, az örökségnek az a része, amelyet nem szabályoz a törvény, amit mindannyian magunkban hordozunk. Ahogyan ezek a rétegek a felszín felé törnek, úgy mélyül a színésznő személyes válsága, amíg lassan közösségivé nő. Az előadás március 21-én, 19 órától lesz a Szigligeti Stúdióban.
Mindenkit szeretettel várunk!

Közzétéve: 2018 március. 15. - 23:32
Újabb előadással jelentkezünk
2018. március 19-én tűzi először műsorra a Váróterem Projekt legújabb előadását, a Ligetet. Az előadást Botos Bálint jegyzi íróként és rendezőként, az Advertego és a Zéró után ez a harmadik közös munkája a társulattal.
Egy nyugodt, csendes kisváros, valahol az alföldön. Ide érkezik haza a színésznő, aki éppen személyes és szakmai válságát éli. Azért jön, hogy eladja az örökségét és a kisváros csendjében kissé összeszedje gondolatait. Minden egyszerűnek tűnik: csak elintézi a hagyatékot, összefut néhány régi baráttal, aztán visszatér, hogy folytassa a napi rutint.
Rövid látogatás során a kisváros csendje alatt megmozdul a múlt, az örökségnek az a része, amelyet nem szabályoz a törvény, amit mindannyian magunkban hordozunk. Ahogyan ezek a rétegek a felszín felé törnek, úgy mélyül a színésznő személyes válsága, amíg lassan közösségivé nő.
Az előadás díszletét Cosmin Matei, jelmezeit Gábor Zsófia tervezte. A zenét Bocsárdi Magor szerezte. Az előadók: Csepei Zsolt, Imecs-Magdó Levente, Pál Emőke, Sebők Maya, Sipos Júlia, Udvari-Kardos Tímea valamint Mostis Gergő, aki első alkalommal játszik a társulattal.
Az előadás létrejöttét az AFCN, az NKA és az EMMI támogatta. Partnerünk a Mesele Vesele étkezde és a K+ közösségi tér.
Mindenkit szeretettel várunk tehát az első Liget előadásra, március 19-én, 19 órától a ZUGba. (Traian utca 40-42. szám)

Közzétéve: 2018 február. 26. - 12:50
Sárkány-művek a Puck Bábszínházban
A Váróterem Projekt és a Puck Bábszínház közös munkájának eredményeként született Sárkány-művek című gyerekelőadást 2018. február 28-án 18 órától mutatja be a két társulat a Puck Bábszínházban (Kolozsvár, I. C. Brătianu u. 23.). A produkció március 3-án 11 órától is megtekinthető ugyanott.
A 7 éves kortól ajánlott előadás számos bábtechnikát alkalmaz, és alapját azok a mesék képezik, amelyek a „Hősök és hősnők” nevű, III–VII. osztályos gyerekeknek meghirdetett pályázatra érkeztek be.
„Meseország királyának három lánya idegen helyen, egy sötét szobában ébred. Valaki alighanem sűrű álomszellőt bocsájtott rájuk, és – kapaszkodjatok meg! – elrabolta őket. Hamarosan felfedezik, hogy Eleségfeleséggel együtt raboskodnak, aki bízik benne, hogy az ő Étel vitéze hamarosan kiszabadítja őt a fogságból. Bizonyára sejtitek, hogy az elrabló nem más, mint a sárkány. A lányok minden erejükkel, tudásukkal és ösztönös megérzésükkel azon vannak, hogy megtalálják a szabadulás kulcsát.”
Szereposztás: Sebők Maya (Sára, Meseország királyának legnagyobb lánya), Udvari Tímea (Gitta, Meseország királyának középső lánya), Pál Emőke (Annabella, Meseország királyának legkisebb lánya), László Réka (Eleségfeleség, Ételvitéz neje), Csepei Zsolt (Sárkány/Ételvitéz). Bábok: Kürti Andrea; Jelmezek: Kupás Anna; Dramaturg/Zene: Bertóti Johanna; Rendező: Imecs-Magdó Levente.
Sok szeretettel várunk mindenkit a Puck Bábszínházba.