
Közzétéve: 2018 november. 02. - 13:03
Itt a november
Novemberben is gazdag programkínálattal vár Benneteket a Váróterem Projekt és a ZUG!
A társulat legfrissebb előadását, a Fishezt kétszer tűztük műsorra: november 3-án és 20-án 20 órától lehet megtekinteni a devised módszerrel, Sipos Krisztina koordinálásában készült előadást. November 14-én 19 órától ismét játsszuk a Sinkó Ferenc által rendezett Unpredicted című produkciót.
Műsorra tűztük továbbá ifjúsági előadásainkat is: a Bánk bán? Jelen!-t, a Sárkány műveket, valamint a Qkacot. Az utóbbit, amely Varró Dániel Változatok egy gyerekdalra című versciklusán alapszik, november 9-én 18 órától játsszuk a ZUGban. A Bánk bán? Jelen!-t ezúttal Tordán, a Sárkány műveket továbbra is a Puck Bábszínházban láthatja a közönség.

Közzétéve: 2018 október. 24. - 13:44
Occupy Yourself a SkupiFestival-on
A Váróterem Projekt október 30-án Macedónia fővárosában, Szkopjéban mutatja be az Occupy Yourself című előadását, a nemzetközi SkupiFestival keretén belül. A társulat eddigi történetében ez lesz a legtávolabbi helyszínen történő fesztiválfellépés.
A Skupi Nemzetközi Színházi Fesztivál az N. I. Albán Színházban jött létre Szkopjéban 2007 novemberében. A fesztivál első kiadása a „Play to be” mottója alatt zajlott. A fesztivál olyan külföldi előadásokat vonultat fel, amelyek segítségével betekintést nyújt napjaink innovatív, kockáztatni vágyó, progresszív gondolkodású színházába. A fesztivál programjában szereplő előadások nem kizárólag művészi célokat tűznek ki, hanem társadalmi és politikai témájú párbeszédet kezdeményeznek.

Közzétéve: 2018 október. 16. - 23:43
Új bemutató: Fishez
2018. október 18-án, csütörtökön este 7 órától kerül sor az évad első és a Váróterem Projekt 21. bemutatójára Fishez címmel.
Az előadás rendezője, koordinátora Sipos Krisztina, aki számos szerepkörben feltűnt már a társulat előadásaiban. Rendezőként ez a második produkciója a Kedd – choirtárs előadás után, mely sikeresen szerepelt többek között a budapesti Kolozsvári7, valamint a temesvári FEST-FDR 2017 elnevezésű fesztiválokon. 2017-ben a legjobb 35 év alatti színházi alkotónak járó elismerést kapta a Játéktér színházi folyóirattól.