
Közzétéve: 2018 december. 15. - 19:26
Elmarad a Románia 100 bemutatója
Sajnálattal közöljük, hogy a sorozatos megbetegedések miatt kénytelenek vagyunk elhalasztani a Románia 100 című előadásunk 2018. december 18-ra tervezett bemutatóját. A centenárium apropóján készülő, Lovassy Cseh Tamás által írt és rendezett produkció bemutatójának új kitűzött dátuma 2019. január 29. Elnézést a kellemetlenségért, a megértést előre is köszönjük, és szeretettel várunk mindenkit a bemutatóra!

Közzétéve: 2018 november. 13. - 17:38
Elkezdődtek a Románia 100 próbái
November elején elkezdődtek a Románia 100 munkacímű előadásunk próbái Lovassy Cseh Tamás rendezésében. Társulatunk gyakorlatától eltérően ezúttal előre megírt szöveg alapján dolgozunk, melyet a rendező jegyez. Az alkotói csapat: Csepei Zsolt, Gábor Zsófi, Imecs-Magdó Levente, Mostis Gergő, Pál Emőke és Sebők Maya. Az alkotásban csatlakozott hozzánk az Apáczai Csere János Elméleti Líceum négy diákjából álló zenekar (Ballai Álmos, Jakab Ádám, valamint Jenei Deborah és Sárosi Áron, akik játszanak is az előadásban), valamint Kovács Emese III. éves teatrológus szakos hallgató.
Az előadás a román-magyar együttélés körülményeit és feltételeit, az intézményeinkhez fűzött furcsa viszonyunkat, az itthon maradás – kivándorlás kettősségét vizsgálja, egy kisvárosi botrány ürügyén. Az előadás létrejöttét az AFCN támogatja, a Románia 100 projekt keretén belül.

Közzétéve: 2018 november. 10. - 17:44
Elsőéves vagy? Gyere ingyen a ZUGba
A Kolozsvári Kultúrközpont (CCC) ingyenes kultúra utalványokat ad elsőéves diákoknak. A program célja, hogy ingyenes hozzáférést nyújtson olyan kulturális eseményekhez, amelyek alapvetően fizetősek. A Váróterem Projekt és a ZUG eseményei is részei a támogatott programoknak.
Kinek szól?
Az InClujiune projekt részét képező program idei, első kiadása a Kolozsváron tanuló elsőéves egyetemistáknak szól.