A Váróterem Projekt honlapja
hu

Hatodik nap – Beszámoló

A koronavírus járvány kirobbanása, majd az általunk alapított ZUG kulturális tér megszűnése, illetve a legutóbbi bemutatónk óta eltelt időszak során alaposan átalakult színészgárda is kellett ahhoz, hogy az évek alatt felépített repertoárunk gyakorlatilag megszűnjön. Régi előadásainkat nem játsszuk, mivel: a) a járvány hosszú időre felbeszakította tevékenységeinket; b) a ZUG megszűnt, társulatunk pedig a ZIZ stúdiójába költözött, mely méreteiből adódóan nem alkalmas a régi előadásaink befogadására; c) utolsó „nagytermi bemutatónk” a Románia 100 volt 2019 januárjának végén, szűk három évvel ezelőtt, azóta pedig két foglalkoztatott színésznőnk is továbbállt. (A fenti sorokban kifejezetten a „nagytermi előadásokra” gondolok, melyeknek ismertetőjegye a következő: nyilvános esemény a stúdióban, elsősorban felnőtt, hirdetés alapján, önként szerveződő közönségnek, vagyis a turnék- és kiszállások során játszott gyermek- és ifjúsági előadásaink nem tartoznak ide. Szerencsére ezekből többet is sikerült bemutatnunk és játszanunk a fentebb nevezett nehézségek ellenére.)

Mindezek fényében kijelenthető, hogy várva várt pillanat volt 2021. december 18-a, ugyanis új „nagytermi bemutatóval” jelentkezett csapatunk. A sok változás sok újragondolást feltételezett, és annyiban módosítottunk társulatunk koncepcióján, hogy igyekszünk ezentúl belülről építkezni, vagyis a sokszor kudarcba fúló külső művészek projektjeinek megvalósítása helyett, nagyobb teret biztosítunk a csapaton belüli alkotók igényeinek és művészi kezdeményezéseinek. Ezen elgondolás első lépéseként született meg a Hatodik nap című előadás, mely társulatunk két legfiatalabb tagjának, Veres Orsolyának és Varga Hunor-Józsefnek az ötlete alapján jött létre.

Az előadás a bibliai teremtéstörténet hatodik napját, vagyis az ember teremtését veszi alapul, de a történet egy távoli kiindulópont csupán, melynek mentén érdemlegesen beszél egy férfi és egy nő kapcsolatáról, akik annak ellenére, hogy a történelem első emberpárja, egészen átlagosak. Az előadás ezt az emberi minőséget keresi, ahogy két fiatal egymásra talál, felfedezik magukat és egymást, majd olyat cselekszenek, mely egész életükre, sőt az emberiség jövőjére is nagy hatással lesz. S ebben, minden pajkosság, öröm és játék ellenére, van valami mérhetetlenül szomorú.

A rendezés és a koncepció Varga Hunor-József nevéhez fűződik, aki Veres Orsolyával kiegészülve az előadás alkotói/szereplői gárdájának is tagja. Munkájukat Györgyjakab Enikő mozgáskoordinátor, Gábor Zsófia díszlet- és jelmeztervező, valamint Sipos Júlia technikus segítette. A próbafolyamat több etapból állt, ezért a próbaperiódus hosszú időszakot ölel fel: 2021. szeptemberében már elkezdődtek a próbák, melyek során elkészültek az első mozgásanyagok. Az alkotók úgy találták eredményesnek, ha a próbaidőszak több megszakítást, szünetet foglal magába, hogy az egyébként sokszínű és bonyolult koreográfia, amely az előadás szövetét képezi, kellőképpen elmélyülhessen, szakmai szlenggel élve „beüljön”. A 2021. november-decemberi periódusban történt az előadás látványvilágának a legyártása: faburkolatú 2,3 x 2,3 m-es forgószínpad, egy vasállvány, mely két kör alakú trambulint tart, áttetsző selyemfüggönyök és több jelmez, stb. Mindennek eredménye egy igazán kreatív, szórakoztató, ugyanakkor látványos és mély előadás lett.

A bemutatót 2021. december 18-án, este 7 órai kezdettel tartottuk új székhelyünkön, a ZIZ art and social area-ban, a második előadásra pedig másnap, december 19-én került sor. 2022. január 15-16-án újabb előadások vannak műsoron. Bár a szűnni nem akaró kedvezőtlen járványhelyzet miatt a helyek száma korlátozott, az előadás iránti érdeklődés nagy.

A produkció létrejöttét a Communitas Alapítvány és az RMDSZ, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta. Ezúton is köszönjük!